2023. november 19-én, vasárnap került megrendezésre a Kortárs Néptánc Antológia.
Köszönjük a megtisztelő lehetőséget, hogy legutóbbi műsorunk, Módosné Almási Berta Csilla és Módos Máté által rendezett Alakváltók három etűdje: a Békák, a Pávák és a Rókák a Hagyományok Háza színpadára kerülhetett ezen a nívós eseményen!
2023. október 14-15-én került megrendezésre a 20. Halmos Béla Országos Népzenei Találkozó Bonyhádon, melyen első ízben mutathattuk meg énektudásunkat. Női tánckarunk szászcsávási dalcsokorral készült, míg a férfi tánckar egy felső-tiszavidéki összeállítást adott elő.
Nagy lelkesedéssel és izgalommal készültünk erre az új megmérettetésre. A sok gyakorlás végül meghozta gyümölcsét, hiszen a zsűri mindkét produkciónkat kiemelt nívódíjjal jutalmazta.
Köszönjük a felkészítést, valamint a rengeteg támogatást és végtelen türelmet Zsikó Zuzsanna Junior Prima-díjas énekesnek!
Szeptember 30-án került megrendezésre a szokásos éves diáktalálkozó az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Az iskola különösen fontos szerepet tölt be a Forrás életében, hiszen együttesünk ezen intézmény falai között alakult meg 1984-ben.
Számos táncosunk koptatta az évek során a VMG padjait, akiknek az idei diáktalálkozó során is lehetősége nyílt arra, hogy egy rövid műsorral kedveskedjenek egykori tanáraiknak és diákársaiknak.
Köszönjük a lehetőséget, találkozunk 2024-ben!
A Forrás Néptáncegyüttes Független Színház táncosaiként gyakran ér minket az a szerencse, hogy lehetőségünk nyílik külföldre is eljuttatni népművészetünket, hagyományainkat a műsorainkon keresztül. Nem volt ez másképp augusztus végén sem, amikor is a FNEFSZ társulat néhány tagja a Nagyforrás táncegyüttest kiegészítve Brno-ba (Csehországba) utazott.
A helyi néptánc fesztiválon a szervező cseh, és a magyar együttesen kívül horvátok, szlovákok, olaszok és szerbek vettek még részt, akikkel civilben, is volt szerencsénk közelebbről megismerkedni, lévén, hogy egy kollégiumban voltunk elszállásolva.
Ez a turné azonban nem csak a nemzetközi ismerkedésre volt remek alkalom; a Nagyforrás és a Társulat tagjait is közelebb hozta egymáshoz a kölcsönös segítségnyújtás, probléma megoldás, beszélgetés, együtt táncolás-éneklés és egy egész turnét felölelő játék, amit az egyik táncos alkotott meg. Brno csodálatos helyszínt nyújtott az előadásoknak, így a saját dalainkat énekelve, a saját autentikus viseletünkben tündökölve könnyű volt büszkén képviselni Magyarországot, és a magyar népi kultúrát.
Viszont, mint minden turné, így a brno-i is tartogatott kihívásokat a táncosok számára. Négy fellépés egy nap alatt, nem éppen szokványos helyszíneken – macskakő, lejtős talaj, útkereszteződés, - mindezt üveggel a fejen vagy seprűvel a kézben, mosolyogva végigcsinálni minden táncosnak becsületére válna. A kollégiumi folyosón történő viselet vasalásról, más együttesek éjszakai mulatozásáról vagy épp a trükkös öltözési körülményekről nem is beszélve.
De összességében természetesen elmondható, hogy ez a turné is egy újabb nagyszerű szereplésként írja be magát a Forrás történelmébe, mi pedig némileg ugyan fáradtan, de új élményekkel és tapasztalatokkal telve értünk haza, hogy visszatérve a hétköznapi életbe, másnap megkezdjük az új tanévet az iskolában.
Hajdu Panna Aisa
"Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége.
Ez az utolsó tánc, bármit kívánhatsz érte."
Több táncosunk életében eljött az a pont, amikor már nem tudja folytatni aktívan a forrásos létét! Természetesen amilyen szomorúak vagyunk, hogy mostmár nem találkozunk mindenhéten, annyira boldogok vagyunk, hogy közös utunk ilyen eseménydús volt! ❤❤❤
Kívánunk Nektek nagyon sok sikert, boldogságot és szeretet, a Forrás család mindig tárt karokkal vár Titeket!
Fotó: Gartai Nóri Photography
Nagy örömünkre idén már nemzetközi társaságban rendezhettük meg a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásárt.
Résztvevő országok között köszönthettük Horvátországot, Észak-Macedóniát, Lengyelországot és a távolabbról érkező Indiát, a Záróceremóniára pedig Szenegál is megérkezett.
Köszünjük Világ, köszönjük Százhalombatta a sok szeretetet és új barátságokat!
Bízunk benne, hogy jövőre még több kultúrával találkozhatunk augusztusban Százhalombattán!
Zászlófelvonás
Fesztiválfotó (Gartai Nóra Photography)
2023. július 27. és augusztus 6. között együttesünk a törökországi Büyükcekmece Nemzetközi versenyfesztiválon szerepelt és lopta be magát a helyiek szívébe. A fesztivál utolsó napján a zsűri Mention díjjal jutalmazott minket.
A fesztivál nem telt eseménytelenül, a fellépések mellett városnézésen, több fogadáson, megnyitón, díjátadáson és még TV-felvételen is járhattunk.
A fesztivál oldala:
Home Page - 24. Uluslararası İstanbul Büyükçekmece Kültür ve Sanat Festivali (buyukcekmecefest.com)
A záróceremónia
AirForrás a Jelmezbálon
Menettánc Isztambul utcáin
További tartalmak a Facebook oldalunkon található!
#csoorisandoralap