Hosszú felkészülési időszakot követően örömmel jelentjük be, hogy bemutatjuk legújabb műsorunkat, az Alakváltókat.
Az alkotók így nyilatkoztak a műsorról:
"Azért szeretnénk bemutatni ezt a darabot, mert az állatutánzó táncok egy csokorba gyűjtése és annak mély folklorisztikai gyökereinek színpadra állítása nem csak hiánypótló, de minden ember számára példaértékű és elgondolkodtató lehet. A klasszikusnak nevezhető néptáncaink mellett az állatok tánccal utánzása mindig jelen volt, hiszen az állatvilág nagy hatást gyakorolt hazánk és a Kárpát-medencében élő népek mindegyikére. Olyan egyetemes forma ez, mely egyszerre szórakoztató és küzdelmes, profán és misztikus."
Húsvét hétfő reggelén a lányok a Szent István téren, míg a fiúk a százhalombattai vasútálloműson gyülekeztek.
A fiúk traktor húzta szekéren, dalolva érkeztek a lányokhoz, akik már nagy izgalommal várták őket.
A Forrásos lányok idén sem hervadnak el.
A locsolás után közös tánccal ünnepeltünk, a fiúknak járt a piros tojás.
Két fiatal táncosunk, Almássy Szonja és Biró Norbert a 26. Békéscsabai Szólótáncverseny döntőjében mérethette meg magát április 6 és 8. között.
Szonja és Norbi az ország egyik legrangosabb versenyén kiválóan helytálltak az erős mezőnyben.
Külön öröm, hogy Szonja a mezőny legfiatalabbjaként különdíjjal térhetett haza!
Gratulálunk táncosainknak, büszkék vagyunk Rátok!
A Martin György Néptáncszövetség több, mint 25 éve rendezi meg a NÉPTÁNCANTOLÓGIÁT, a néptáncosok országos, téli ünnepét.
A reprezentatív színházi bemutatón, az elmúlt esztendő kiemelkedő néptáncegyüttesei, alkotói, legjobb koreográfiái szerepelnek.
Idén a Mestermunka című műsorunk kezdőkoreográfiájával, Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert Mezőföldi táncaival állhattunk színpadra.
Nemcsak a tánctudásra, hanem az énekhangra is nagy hangsúlyt fektetünk.
A FNEFSz társulata és a Nagyforrás ezért rendszeresen énekórán is részt vesz.
A hangképzés rejtelmeibe Zsikó Zsuzsanna, Junior Príma díjas népi énekes avat be minket alkalomról alkalomra.
2022. december 9-én újra színpadon volt a Forrás apraja-nagyja. A Forrás Néptáncegyüttes Független Színház, Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola gálaműsora az idei évben a Budafok-Tétényi Művelődési Központban valósult meg.
Köszönjük a Csoóri Sándor Alap, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és Diósd Város Önkormányzatának támogatását a program megvalósulásához.
A Forrás Néptáncegyüttes táncosai is részt vesznek a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciójában, több amatőr táncegyüttessel kiegészülve.
Az Egri csillagok című előadás próbái már zajlanak az MVM Dome-ban.
Gigantikus produkciónak ígérkezik!
Időpont: 2022. október 20. 19.00
Helyszín: MVM Dome
A Forrás Néptáncegyüttes Független Színház, a "Gyökerek és ágak" határon túli előadóművészeti program keretén belül Erdélyben turnézik 2022. október 1. és október 9. között. A "Puszták népe" és a "Mestermunka" című előadás többek közt Szovátán és Nyárádszeredán is bemutatásra kerül.