Március 27-én méltó módon emlékeztünk meg II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulójáról. A „Rákóczi 350 – A szabadság fejedelme” programsorozat keretében egyszerre 26 helyszínen, Magyarországon és a határon túl is életre keltek a kuruc kor emlékei.
A Hagyományok Háza programsorozatának keretein belül együttesünk Biatorbágyon lépett színpadra az Iszka Banda kíséretében.
További képek: http://https://hagyomanyokhaza.hu/.../rakocszi-350-programsorozat


Fotó: Hype
Szeretettel gratulálunk Kovács Mariannának, a Magyarok Öröksége Alapítvány kuratóriumi elnökének a Város Díszpolgára kitüntetéshez, munkájának elismeréséhez.

Március 1-jén reggel korán keltünk, hogy a Budapesti Operettszínház színpadán megkeressük az oláh leány elveszett kecskéjét.
Módos Máté: Judy című koreográfiájával képviseltük a Forrást az idei Néptáncantológián, a Martin György Néptáncszövetség szervezésében.

Február 22-én Százhalombattán is lehetőség nyílt megtekinteni a Káel Csaba által rendezett Magyar menyegző című táncfilmet. A film a kalotaszegi népi kultúrát, hagyományokat, néptáncot és népzenét mutatja be egy romantikus és izgalmas történet mentén. Külön öröm számunkra, hogy a filmben táncosunk, Palagyi Szilárd is feltűnik, aki a Magyar Állami Népi Együttes táncosaként részt vett a forgatáson.
E különleges alkalomból mi is kalotaszegi viseletet öltöttünk magunkra és a filmvetítés előtt táncbemutatót, valamint rövid tánctanítást tartottunk az érdeklődőknek.
.jpg)
A Forrás Néptáncegyüttes 30 éve, 1996-ban minősült először a Martin György Néptáncszövetség által két évenként megrendezésre kerülő országos minősítésen. Az együttes minden alkalommal kiválóan minősült, és ez idén sem volt másként.
A Forrás Néptáncegyüttes Független Színház 2026. február 21-én immáron 13. alkalommal szerezte meg kiváló minősítésé. A szakmai zsűri a maximális 150 pontból 138,5 pontot ítélt az általunk előadott 44 perces műsorra, melyben legújabb folklórelőadásunk, az Útravaló esszenciáját mutattuk meg.


Nagy boldogsággal indul a 2026-os évünk, hiszen idén is ott leszünk a Martin György Néptáncszövetség által rendezett Néptáncantológián.
Művészeti vezetőnk, Módos Máté “Judy” című perkátai kecskekeresés koreográfiáját visszük el március elsején a Budapesti Operettszínház színpadára.
Hajrá, fiúk! ⭐️


Az az öröm ért minket, hogy a kiemelet érdeklődésre való tekintettel 2025-ös "Szívvel, lélekkel" karácsonyi gálaműsorunkat háromszor is előadhattuk. Ezúton is köszönjük a kedves nézőknek, hogy megtiszteltek minket figyelmükkel és véget nem érő tapsukkal!





Fotók: Gartai Nóra

December 6-án, szombaton a Hagyományok Háza mezőföldi táncházciklusának záró estjén táncolhattuk legkedvesebb hazai táncainkat!✨
Mezőföldi, valamint perkátai kecskekeresés koreográfiáinkat mutattuk be, majd egy többszólamú karácsonyi énekkel hangolódtunk a közelgő ünnepekre.




Fotók: Hagyományok Háza
A Forrás Néptáncegyüttes Független Színház és a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola karácsonyváró táncszínházi előadása
2025. december 14. vasárnap 11:00 és 15:00
Közreműködnek:
⭐️Forrás Néptáncegyüttes Független Színház társulata
⭐️Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei
⭐️Zsikó Zsuzsanna Junior Príma díjas népdalénekes
⭐️Bara Zenekar
Szerkesztő-rendező: Szigetvári József
Belépőjegy: 3 500 Ft
Megvásárolható a Barátság Kulturális Központ jegypénztárában
