Új bemutatók a Forrástól

Hírtükör: 2013-02-05

Több szempontból is újdonságokkal örvendeztetik meg a százhalombattai közönséget a Forrás Néptáncegyüttes és a Pesovár Ferenc iskola táncosai február 10-én 18 órakor. Új koreográfiával lép színpadra a Nagyforrás, a felnőtt csoport pedig bemutatja Levelek című első önálló műsorát.

A két részből álló gála első felében a Felszállott a páva, televíziós tehetségkutatón is megfordult táncosok – a Czifra Táncegyüttes, Heiger József és Nagy Péter Gábor duója – lépnek fel, az Ifjú Forrás pedig bemutatja Fábián Zsófia bukovinai koreográfiáját. Szintén az első felvonásban kerül színpadra a Nagyforrás Tél című darabja Fundák Kristóf és Kaszai Lili koreografálásában.
 
A Pesovár iskola legidősebb tagozata, 15-18 éves leányok és legények egy régi téli fénykép alapján kibontakozott ötletet táncolnak el a két ifjú táncos-koreográfus irányítása mellett. "Ez az első közös munkánk ezzel a csoporttal, de úgy gondolom, ők azok a korosztály, akik – a maguk lelkesedésével, játékosságával és drámaiságával – nagyon jól meg fogják tudni valósítani az elképzeléseinket" – nyilatkozta Fundák Kristóf, a darab ötletgazdája. Több felől is merítettek a koreográfiához, de az igazi kihívást a táncosok számára az intenzív színpadi jelenlét, az érzelmek nyílt vállalása és megjelenítése, a korábbiaktól eltérő alternatív technikai megoldások jelentik. A megbeszélt dramaturgiához Gera Gábor írt magyar népzenei alapokon nyugvó, de világzenei hangzással is kevert muzsikát.
 
A műsor második részében láthatjuk a jelenlegi Forrás Néptáncegyüttes első, önálló bemutatóját. A Levelek című darab ötlete és dramaturgiája az együttes művészeti vezetőjétől, Szigetvári Józseftől ered, aki – mint a Barátság Kulturális Központ igazgatója – munkája során régi leveleken keresztül ismerkedett Óváros történetével, és maga is átélt romantikus élményt, ami ehhez – a már-már archaikus – üzenetközvetítési formához kapcsolódik. A sorok közül kibontakozó sorsok – titkok, szerelmek, örömök és tragédiák – indították arra, hogy mindazokat az érzelmeket, amik hosszú évtizedek óta feszültek a kusza betűk között, a tánc eszközeivel hozza felszínre.
 
Az intenzív próbák január óta zajlanak, de az előadásban szereplő különböző táncokkal már egy-másfél éve ismerkednek a résztvevők. "Ők azok, akik gyerekkoruk óta együtt táncolnak a Forrásban, nagyon lelkes, energikus, kreatív és vidám társaság – mondja Zsille Dóra, aki Sikentáncz Szilveszterrel 2010 őszén vette át a csapat irányítását. Ifjúsági csoportként számtalan sikert elértek, de már kívánták, hogy felnőttként is bemutatkozhassanak a százhalombattai és a szakmai közönség előtt egy csak nekik készült, dramaturgiailag összefüggő, egységes produkcióval."
 
Az alkotók igyekeztek beemelni az előadásba különböző tájegységek táncaiból, különösen olyanokat, amiket már kevesen táncolnak az országban. Ilyen például a kunsági, aminek színpadra állításához a kecskeméti együttes koreográfusait kérték fel. Emellett láthatunk a darabban hegyközi karikázót, a mezőségi táncok közül visait, a kárpátaljaiak közül viskit és Felvidékről bődi lépéseket is. Az autentikus muzsikát Pál István "Szalonna" és bandája élőben teszi hozzá.
 
Ahogy a leveleknek más és más a hangulata és története, a Levelek című előadás táncaiban, jelmezeiben, díszletében is ez a változatosság tükröződik. Ez nagy kihívást jelent a közreműködőknek, egységes egésszé kovácsolódni a történetet és a különböző koreográfusok elképzeléseit, de hetente legalább négy alkalommal próbálnak néhány órát, hétvégenként pedig egész nap.
 
Először a battai közönség láthatja az új műsort, de a tervek szerint, szeretnék az év során több helyen is bemutatni. Tervezi a meghívást a Hagyományok Háza, a Művészetek Palotájában pedig december 9-én várják a Forrást és a Leveleket.