Véget ért a XXV. Summerfest

Megható búcsút vett egymástól tizenkilenc ország mintegy hatszáz táncosa, a vendéglátó családok, az önkéntesek, a szervezők, a nézők és az érdeklődő városlakók, vagyis a Summerfest valamennyi résztvevője a jubileumi, huszonötödik alkalommal megrendezett nemzetközi folklórfesztivál és népművészeti vásár záróceremóniáján augusztus 21-én, a Szent István téren.

Fotó: Majnik Zsolt

A záróceremónián részt vett Bóna Zoltán országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, a Magyarok Öröksége Alapítvány elnöke, Phillippe Beaussant, a CIOFF, vagyis a Nemzetközi Folklórfesztivált Szervezők Világszövetségének elnöke, az Iráni Iszlám Köztársaság, Japán, a Pakisztáni Iszlám Köztársaság, a Lett Köztársaság, az Uruguayi Keleti Köztársaság, India, valamint az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének képviselői, Vezér Mihály polgármester, a százhalombattai képviselő-testület több tagja, a környező települések polgármesterei, képviselői, valamint Horváth Péter, a Dunamenti Erőmű vezérigazgatója.

Vezér Mihály polgármester dicsérte a jubileumi, 25. fesztivál méltó megrendezését és a szervezőmunkát. Örömét fejezte ki, hogy a városlakók ismét megismerkedhettek más kultúrákkal, és vendégeink is megismerhettek minket. A záróceremónia végén azt kívánta valamennyi résztvevőnek, hogy táplálják tovább, egész évben a bizalom lángját és a kialakult barátságokat. Az idei fesztivál kínálatában a tajvani együttes produkcióit találta a legkülönlegesebbnek.

Bóna Zoltán országgyűlési képviselő külön örömét fejezte ki, hogy az idei fesztivál díszvendége Kárpátalja volt, valamint amiatt is, hogy az idei év új helyszínén, Szigetszentmiklóson nagyon pozitívan fogadták a Summerfest programjait. Minden alkalommal többszázan, az ottani záróra többezren voltak kíváncsiak. "A Summerfestre nemcsak a környéken, hanem az egész Kárpát-medencében büszkék lehetünk! Reméljük, hogy a méltán népszerű és már 25 éves múltra visszatekintő rendezvénysorozathoz további települések is csatlakoznak majd."

Nagy Balázs képviselő is örömének adott hangot a záróceremónia előtt a Halom TV-nek adott nyilatkozatában. A legelső fesztiváltól kezdve (egykori táncosként) nyomon követte a Summerfestet, sőt, kezdetben a szervezőmunkában is részt vett. Kiemelte a mindig színvonalas előadásokat, a szervezők, a táncosok, a városlakók lelkesedését és kultúra iránti szeretetét. Véleménye szerint "minden városlakónak nagy öröm ezt megtapasztalni".  

A záróceremónia egyik legkülönlegesebb előadása a világzenekar játéka volt. A résztvevő országok valamennyi zenésze saját, autentikus hangszerével áll színpadra. Tizenkilenc ország 117 zenésze – köztük a százhalombattai Szatmári László – adta elő Berlioz Rákóczi-indulóját Pál Lajos vezényletével.

A Summerfest nyitórendezvényét a szélsőséges időjárás miatt az augusztus 15-i esőnapon tartották meg. Az augusztus 14-ei zászlófelvonási ceremónián Vezér Mihály polgármester kiemelte, öröm és megtiszteltetés, hogy évről évre városunk ad otthont Európa egyik legnagyobb folklórfesztiváljának. Ezt követően ünnepélyesen átadták a fesztiválozóknak a város kulcsát, majd felvonták a CIOFF zászlaját. Mindezek után indultak el az együttesek a menettáncra, amit a hirtelen kialakult vihar és szakadó eső miatt félbeszakítottak. A másnapi nyitóceremónián tizenkilenc ország táncosa invitálta Föld körüli utazásra az érdeklődőket, amelyen valamennyi együttes ízelítőt adott népzenéjéből, hagyományos viseleteiből és autentikus táncaiból.

Az idei Summerfestre az Amerikai Egyesült Államok Idaho államából, Bolíviából, Észak-Ciprusról, Dél-Koreából, Észtországból, Franciaországból, Jakutföldről, Kirgizisztánból, Oroszországból, Tatárországból, Mexikóból, Panamából, Paraguay-ból, Tahitiről, Tajvanból, Thaiföldről, Törökországból érkeztek együttesek., akik összesen mintegy "195 ezer kilométert utaztak, mintegy 276 millió forintért vásárolták meg a menetjegyeket, és 36 tonna jelmezt és hangszert hoztak magukkal – öt kontinensről" – mondta el Szigetvári József fesztiváligazgató. A fesztivál lebonyolításában közel száz – köztük két külföldi együttessel érkező – önkéntes vett részt.

A megszokottan nagy érdeklődés kísérte valamennyi programelemet, a többi között a Népek bálját, a Táncpanorámákat, a fesztiválsátor és a fesztiváludvar gyermekeknek, családoknak szóló programjait, a kiemelt koncerteket és a fesztiválklubot is.

A Kárpátaljához kapcsolódó kulturális események sorát az "Élő Kárpátalja" című kiállítás nyitotta meg augusztus 11-én, amelyet egészen szeptember végéig lehet majd megtekinteni. A bemutatóhoz a diákoknak előadással egybekötött programot is szerveznek iskolakezdésre.

Szigetvári József fesztiváligazgató megható gondolatokkal köszönte meg minden érintett munkáját, a városlakók érdeklődését, szeretetét és nem utolsósorban türelmét. "Körforgásban élünk – egyszerre örülünk és sírunk is, hogy vége lett." Bejelentette, hogy a két év múlva 50 éves fennállását ünneplő CIOFF nemzetközi világszövetség konferenciájára a szintén éppen ötvenedik születésnapját ünneplő Százhalombattán kerül majd sor 2020-ban.
 
Forrás: Százhalombatta Hírtükör Online  (http://www.hirtukor.hu/bel.php?ssz=32118)