Magyar menyegző Százhalombattán

Február 22-én Százhalombattán is lehetőség nyílt megtekinteni a Káel Csaba által rendezett Magyar menyegző című táncfilmet. A film a kalotaszegi népi kultúrát, hagyományokat, néptáncot és népzenét mutatja be egy romantikus és izgalmas történet mentén. Külön öröm számunkra, hogy a filmben táncosunk, Palagyi Szilárd is feltűnik, aki a Magyar Állami Népi Együttes táncosaként részt vett a forgatáson.
E különleges alkalomból mi is kalotaszegi viseletet öltöttünk magunkra és a filmvetítés előtt táncbemutatót, valamint rövid tánctanítást tartottunk az érdeklődőknek.

 

Néptáncosok Országos Bemutató Színpada

A Forrás Néptáncegyüttes 30 éve, 1996-ban minősült először a Martin György Néptáncszövetség által két évenként megrendezésre kerülő országos minősítésen. Az együttes minden alkalommal kiválóan minősült, és ez idén sem volt másként.
A Forrás Néptáncegyüttes Független Színház 2026. február 21-én immáron 13. alkalommal szerezte meg kiváló minősítésé. A szakmai zsűri a maximális 150 pontból 138,5 pontot ítélt az általunk előadott 44 perces műsorra, melyben legújabb folklórelőadásunk, az Útravaló esszenciáját mutattuk meg.

 

 

Idén is ott leszünk a Néptáncantológián

Nagy boldogsággal indul a 2026-os évünk, hiszen idén is ott leszünk a Martin György Néptáncszövetség által rendezett Néptáncantológián.
Művészeti vezetőnk, Módos Máté “Judy” című perkátai kecskekeresés koreográfiáját visszük el március elsején a Budapesti Operettszínház színpadára.

Hajrá, fiúk! ⭐️

"Szívvel, lélekkel" Karácsonyi Gálaműsor

Az az öröm ért minket, hogy a kiemelet érdeklődésre való tekintettel 2025-ös "Szívvel, lélekkel" karácsonyi gálaműsorunkat háromszor is előadhattuk. Ezúton is köszönjük a kedves nézőknek, hogy megtiszteltek minket figyelmükkel és véget nem érő tapsukkal! 

Fotók: Gartai Nóra

Boldog karácsonyt!

Lezárult a mezőföldi táncházciklus

December 6-án, szombaton a Hagyományok Háza mezőföldi táncházciklusának záró estjén táncolhattuk legkedvesebb hazai táncainkat!✨
Mezőföldi, valamint perkátai kecskekeresés koreográfiáinkat mutattuk be, majd egy többszólamú karácsonyi énekkel hangolódtunk a közelgő ünnepekre.

Fotók: Hagyományok Háza

Szívvel, lélekkel

A Forrás Néptáncegyüttes Független Színház és a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola karácsonyváró táncszínházi előadása
2025. december 14. vasárnap 11:00 és 15:00

Közreműködnek:

⭐️Forrás Néptáncegyüttes Független Színház társulata
⭐️Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei
⭐️Zsikó Zsuzsanna Junior Príma díjas népdalénekes
⭐️Bara Zenekar

Szerkesztő-rendező: Szigetvári József

Belépőjegy: 3 500 Ft
Megvásárolható a Barátság Kulturális Központ jegypénztárában

Hálás köszönet a DRK-nak a támogatásért!

Szeretnénk szívből megköszönni a DRK-nak, hogy a 2025. október 2–17. között Dél-Koreában megvalósult Living Heritage turnénkon biztosították számunkra az egyedi, forrásos melegítő szetteket. 

A több mint két héten át tartó, különleges nemzetközi turné során Dél-Korea több városában léphettünk színpadra, és minden állomáson büszkén, kényelmesen és stílusosan képviselhettük hazánkat és együttesünket – köszönhetően a DRK gondos tervezésének és minőségi munkájának. ✨
Az egyenmelegítők nemcsak az utazás és a fellépések közötti pihenőidők során nyújtottak kényelmet, hanem igazi összetartozás-érzést is teremtettek a társulat tagjai között.

A DRK nemcsak öltöztetett bennünket, hanem támogatta küldetésünket is: hogy a magyar néptánc és népzene élő örökségét nemzetközi szinten is bemutathassuk, hidat építve kultúrák között.

Köszönjük, hogy részesei lehettek ennek az útnak, és hogy velünk együtt viszik tovább a “Living Heritage” – az élő örökség – üzenetét! ❤️

 

Ismét koprodukció a Bekecs Néptáncegyüttessel

Köszönjük a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatását, hogy az erdélyi Bekecs Néptáncegyüttessel ismét egy színpadon táncolhattunk!

Living Heritage turné Dél-Koreában

Az a hatalmas megtisztetletés ért minket, hogy október 2 és 17 között Magyarországot képviselhettük Dél-Koreában, a Living Heritage turnénk keretein belül.

A turné első felét Yeongdong-ban töltöttük, ahol résztvettünk a 2025 Yeongdong World Traditional Music & Arts Expo utolsó hetén. Ezt követően továbbutaztunk a Hankuk Egyetemre, ahol a magyar tanszéken tanulók számára megmutathattuk a magyar folklór sokszínűségét. A Living Heritage turné utolsó napjait Szöulban töltöttük, ahol a Szöuli Liszt Intézet szervezésében teltházas előadással zárhattunk a turnét a szöuli Baekje Múzeumban.

Ezúton is hálásan köszönjük a rengeteg szervezést a Szöuli Liszt Intézet, Magyarország Koreai Nagykövetsége, valamint a Hankuk Egyetem Magyar tanszéke számára. Köszönjük a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint Százhalombatta Város Önkormányzatának támogatását. Köszönjük az Iszka Bandának, hogy velünk tartottak a turnéra. Szintén köszönjük a DRK számára, hogy promóciós együttműködésünk révén új egyenmelegítőkkel támogatták turnénkat.