Százhalombattán is fölszállott a páva

VIII. Martin György Országos Néptáncfesztivál-Szeged

Fotó: Gémes Sándor, Szuda Sándor

neptancgala_megnyito08_gsÖsszesen nyolc táncegyüttes és zenekar mutatkozott be a Széchenyi térről a Dugonics térig tartó menettáncban péntek este. A zenés-táncos felvonulással kezdetét vette az idei háromnapos Martin György Néptáncfesztivál.

Már a Széchenyi téri kiindulópontnál egymást túlharsogva énekelt a nyolc bemutatkozó együttes, miközben a népzenészek húzták a talpalávalót. A látványos menettánc végigvezetett a Kárász utcán át egészen a Dugonics téri kisszínpadig. A lányok nyakig pörgették szoknyáikat, csujogatókat énekeltek, a férfiak pedig óriási ugrások közepette csattogtatták csizmáikat.

A fesztivál – akár csak a korábbi években – idén is neves hazai és határon túli magyar együtteseket hozott el a nézőknek: üdvözölte a szép számmal egybegyűlt közönségetRoboz István, a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány kuratóriumi tagja. A megnyitón Pál Lajos, a fesztivál egyik zsűritagja azokat az ifjakat dicsérte, akik e meleg nyári napon is képesek mosollyal az arcukon eltűrni a viselet melegét, hogy a nézőkben felszabadítsák a tánc szenvedélyét.

A háromnapos vigadalom első estéjén az egyetem központi épületével szemben felállított színpadon gondoskodtak a jó hangulatról. Három korcsoportjával fellépett a Szegedi Táncegyüttes és a Délikert Napsugár Táncegyüttes, a budapesti Bartók Táncegyüttes, a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes, a Vajdaságból érkezett Juhász Zenekar, a domoszlói Jázmin Néptáncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, valamint a Nyíregyházáról hozzánk látogató Igrice Néptáncegyüttes is.

A vigasságok azonban nem érnek véget a Dugonics téren. Ma és holnap este 20 órától a Kisszínházban folklóresttel folytatják a nyitónapot. Roboz István elmondta, nagy öröm, hogy a színházba szóló, közel 200 vendég számára fenntartott ülőhelyekre már a kiírást követő első napokban elkeltek az ingyenes jegyek.

Gaál Bernadett

 

Néptánc-olimpiára készülnek a battai táncosok

Hírtükör: 2012-06-26

Új bemutatók a Forrástól

Hírtükör: 2013-02-05

Kéz a kézben

Forrás: Hírtükör: 2012-12-17

Fergeteges-forgatagos Forrás

Hírtükör: 2013-02-12

Ess díjeső, ess! -Forrás: Hírtükör 2013-05-31

XXII. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál – JEGYZET

Kutszegi Csaba: Csűrdöngölős csűr nélkül

(XXII. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál
2013. május 24-26.)

A fesztivál versenyprogramja tulajdonképpen – mint egy elé tartott tükör – a szakma szürkeállományának állapotát-színvonalát tükrözte vissza. Ezzel senkit sem sértek meg, hiszen az összkép színvonalas és némiképp sokszínű is volt. De markáns, terjedő újító kedv nem volt felfedezhető, kockázatvállalás helyett inkább biztonságra törekvés jellemezte az idei felhozatalt.

 

A XXII. Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon megtapasztalhattuk, hogy nemcsak a művészet tart tükröt a társadalom elé, hanem képes lehet erre egy adatokban, idézetekben gazdag (néptánc)történeti könyv is. Nem véletlen, hogy a fesztivál előtt, közben és után is sok szó esett Králl Csaba Színe és fonákja című, a szolnoki néptáncfesztiválok történetét feldolgozó könyvéről, hiszen e munka, ha nem is provokatívan, de elég határozottan a néptáncos társadalom elé emeli azt a bizonyos tükröt, amelyben a szcéna szereplői vizsgálgathatnák arcukat, tekintetüket (értsd: átvitt értelemben a múltjukat és jelenüket). Már akinek van kedve belenézni...
A fesztivál tulajdonképpeni nulladik napjának első hivatalos programja a könyv inkább ünnepélyes és protokolláris ismertetője volt, ám másnapra szakmai vitát is szerveztek az apropóján, felkínálva, hogy a résztvevők kötetlenül szóljanak a múltról, véleményezzék a jelent. A parázs vita annak ellenére (vagy talán éppen azért) elmaradt, hogy többen a könyvet véleményezték, nem a jelent. Előbbit egyébként rendszeresen dicsérő szóval illették, kritikai megjegyzéseket leginkább azért kapott, mert – állítólag – sok minden kimaradt belőle, aminek bele kellett volna kerülnie. Egyesek szerint több dokumentum kellett volna, mások szerint több egyéni vélemény, egyes személyiségek kisebb hangsúlyt és teret kaptak benne, mint amekkora megillette volna őket, több idős, jelentős szemtanút kellett volna hosszabb interjúban megszólítani, de nem ártott volna, ha az elmúlt korszakok politikai-társadalmi jellemzése markánsabban megjelenik Szolnok helytörténetével együtt, miközben nagy kár, hogy a kötet a néptánckutatás aktuális problémáiról nem tartalmaz tudományos igényű látleletet...

Szentendre 5

Szentendre Táncegyüttes: Ős Kelet


Valahogy az az érzésem, hogy a néptáncos társadalom – jóllehet valamennyi tagja igyekszik becsülettel végezni a saját dolgát – a nagy problémák megoldását mástól várja (sietek hozzáfűzni: balettosra, kortárs táncosra ez ugyanúgy jellemző). Ha megjelenik egy könyv, azt szeretnék, ha abban minden meg volna írva, lehetőleg egyszerre populárisan-olvasmányosan és tudományos elmélyültséggel. De művészeti, kulturális életünk színe-java azt is évtizedek óta elhiszi, hogy egy számára kedvezőnek tetsző kormányváltás révén majd hamar és megnyugtatóan megoldódnak területének problémái. Elárulom a nagy titkot: egyik kormány sem fogja megoldani a néptánc gondjait, sőt, még több pénzt sem fog adni rá. A néptánc gondjait a néptáncosoknak kell megoldaniuk.
Például lehetne azzal kezdeni, amire Mihályi Gábor a szakmai beszélgetés elején rámutatott, nem tudom fejből, szó szerint idézni, de mondandójának lényege ez volt: a könyv tanulsággal szolgál arra is, hogy hatvan éve nem tudunk választ adni a néptánc alapvető kérdésére, hogy tudniillik a hagyományőrzés és az újítás hogyan viszonyuljon egymáshoz, ami magában foglalja azt a kérdést is, hogy a néptánc valójában színházi műfaj-e. Bevallom, e felütés után parázs vita kirobbanását vártam, de helyette azt tapasztaltam: belül majd' mindenkit feszültség őröl, miközben elkerülik a konfrontálódást egymással, de saját vélt és valós igazságaitól senki nem akar egy lépést sem elmozdulni egy másik felé. A legjobb ilyenkor elmondani, hogy mi hiányzik az amúgy jól szerkesztett könyvből. Meg azt, hogy mért nincsenek itt egy ilyen vitán az együttesvezetők, a fiatalok, az egész szakma...
A fesztivál versenyprogramja tulajdonképpen – mint egy elé tartott tükör – a szakma szürkeállományának állapotát-színvonalát tükrözte vissza. Ezzel senkit sem sértek meg, hiszen az összkép színvonalas és némiképp sokszínű is volt. De markáns, terjedő újító kedv nem volt felfedezhető, kockázatvállalás helyett inkább biztonságra törekvés jellemezte az idei felhozatalt. Ez a légkör nem kedvez a valódi újító szándéknak, mert bátor kockázatvállalásra csak forrongó, biztató környezetben képes az ember. Márpedig tényleg nagyon ideje volna már eldönteni, hogy a néptánc túllépjen-e eleink táncainak kor-, szokás- és viselethű színpadra vitelén, vagy hagyja, hogy a belőle táplálkozó, újszerű színházi nyelven kísérletező alkotók – támogatás híján szűknek érezve a lehetőségeiket – más műfajokba dezertáljanak. Tehetséges, jelentős alkotókat lehetne itt megemlíteni – a múlt század hatvanas-hetvenes éveitől napjainkig. Azzal, hogy ők a tágan értelmezett színházművészetet gazdagítják-gazdagították kreativitásukkal, a magyar kultúrát nem éri ugyan kár, de a néptáncot igen.

Szentendre 1

Szentendre Táncegyüttes: Ős Kelet


Ha a néptáncban a merev szemlélet állandósul, és fő csapásirány a hagyományőrzés marad, akkor továbbra is kontrollálhatatlan lesz a néptánc alapú szórakoztató gagyi is, ami jelenleg bátran titulálja magát hol tiszta forrásból merítő bartóki jelenségnek, hol kísérletező kortárs művészetnek. A néptánc megújulása nem veszélyeztetné az autentikus anyag őrzését, további ápolását. A XIX. századi klasszikusbalett-stílus is él és virul, a száz éve zajló modern- majd kortársbalett-kísérletek csak megerősítették, indokolttá tették a létét, fennmaradásának szükségességét. És mivel a sok-sok belőle induló újítás vissza is hatott rá, a klasszikus balett fejlődő, fogyasztható művészet maradt, tódul rá a közönség világszerte. Itt fontos hangsúlyozni: a klasszikus balett zenei és mozgásalapanyagát, matériáját tekintve klasszikus maradt ugyan, de A hattyúk tavát ma már sehol sem játsszák ugyanúgy, ahogyan a XIX. században játszották. Megkockáztatom: ma már az autentikus néptánc sem ugyanolyan a színpadon, mint amilyen hajdanán a valóságban volt, hanem gyorsabb, színpadiasabb, attraktívabb, hatásosabb. Akkor meg valójában nem is eredeti formájú, mozgásanyagú táncokat, csak egyfajta régi szemléletet őrizgetünk makacsul, ha úgy tetszik: csűrdöngölőst csűr nélkül. Egyébként erre szükség is van: miheztartás végett, és azért, hogy időről időre rácsodálkozzunk a hagyomány szépségére, szervezettségére, értelmére, bölcsességére. Meg hogy mindig újra és újra kihámozzuk belőle a mának szóló üzenetet... De ha új tartalmat nem tudunk vele megfogalmazni (ahogyan ezt más művészetek folyton megújuló formanyelvükkel megteszik), halálra van ítélve.
A fesztivál húsz versenyszáma közül háromra tudom nyugodt lelkiismerettel azt mondani, hogy kísérleti. Gera Anita Az éden sárkányai című koreográfiája (Vidróczki Néptáncegyüttes) óvatos, konkrétan és átvitt értelemben is pasztellszínekkel operál. Jóval nagyobb (magasabb, mélyebb) utat jár be ezúttal Horváth Zsófia az Ess eső, ess című alkotással (Forrás Néptáncegyüttes). Ez utóbbi kíváncsivá tesz, gondolkodásra késztet, létrejönnek benne olyan érzelmek, hangulatok, amelyek legszerencsésebben csakis ezen a táncnyelven, az adott kísérőzenével és színpadképpel idézhetők fel. Sokkal többet kísérleti alkotástól elvárni nem is lehet. Az már nem mindennapos, szerencsés véletlen, hogy Nemes Szilvia néhány éve kitűnő érzékkel, kiemelkedő tehetséggel kóstolgatja a hagyományos néptánc alternatíváit – mozgásnyelvben, tartalomban, látványvilágban egyaránt. Kórkép című dolgozata (Imágó Tánc Társulás) igazi kortárstánc-színházi előadás, amely áramló dzsessz-zenére magától értetődő természetességgel fogalmaz néptáncnyelven, és közöl többrétegű, társadalmilag releváns jelentéstartalmat. Nem véletlen, hogy Nemes a produkcióért megosztott Koreográfusi I. díjat kapott. A „Ne sírj, babám..." (Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes) és a Matyó rózsa legendája (Matyó Néptáncegyüttes) című koreográfiák mozgásnyelvben nem, de jelenetszerkesztésben és „újszerűen" alkalmazott narratívában csupán nyomokban, ám eltérnek a hagyományos folklórelőadásoktól. A Bihari János Táncegyüttes szintén Horváth Zsófia koreografáltaÜnnepe eléggé egyedi jelenség: eszköztárában, stílusában és színvonalában is igen eklektikus, érdekes színházi percek és kitűnően előadott táncbetétek váltják egymást benne, de az általános sokféleség ezúttal inkább hátrányává mint előnyévé válik. Mint nem autentikus alkotást említem meg a Bartók Táncegyüttes Brasilját. Hagyományos folklórkoreográfiának ugyan nem nevezhető az előadás, de új utakat kereső kísérletezőnek sem: szórakoztató népszínházi hagyományokat elevenít fel, humorral, sok-sok színvonalas tánccal.
A három kísérleti és az öt autentikustól bizonyos mértékekig eltérő versenyszám mellett a többi koreográfia egyértelműen hagyományőrzőnek mondható. Közöttük sokkal több volt a magas színvonalú produkció, bár különösen kiugrónak nevezhető koreográfia idén talán nem született. Méltán „tarolt" a Szentendre Táncegyüttes és a Kocsis Enikő – Fitos Dezső alkotópáros. Utóbbiak (Nemes Szilviával megosztva) megkapták a Koreográfusi I. díjat azŐs Kelet című darabért, melyet az általuk vezetett Szentendrének készítettek, mely együttes ugyanezért a produkcióért megkapta az Együttesi I. díjat is. De a Kocsis – Fitos páros készítette a Nem tilalmas énnékem (Boldog idők emlékére) című koreográfiát is, amellyel a Bartina Néptáncegyüttes megosztva Együttesi III. díjat érdemelt ki. E kitűnő munkák mellett még jó pár érett, vagy éppen fiatalosan lendületes, színvonalas előadás lenne megemlíthető, igazán gyenge szám nem is szerepelt a fesztivál műsorán.
Örömre tehát bőven akad ok: vannak kitűnő táncosok, tehetséges koreográfusok, és színvonalas előadások születnek. Változtatni a szemléleten kellene: gyakrabban és nagyobb távolságokra kellene lelépni a jól bevált útról annak érdekében, hogy a tiszta forrásból táplálkozó néptáncnak ne csak jelene, hanem biztató jövője is legyen.