Halmos Béla Program

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla Program Kollégiuma támogatásával valósulhat meg a Forrás Néptáncegyüttes fennállásának 40. évfordulóját ünneplő díszelőadás zenei kísérete. A jubileumi produkció, „Az Értől az Óceánig, avagy Érdtől az óceánig” címmel került bemutatásra március 8-án, melynek egyik kiemelt része az új koreográfia, az Itthon itthon, amely a százhalombattai és mezőföldi tánchagyományok gazdag világát idézi meg.

Az Itthon itthon című koreográfia középpontjában azok a néptáncok és kulturális rétegek állnak, amelyek Százhalombatta sokszínű történetéből táplálkoznak. A települést a harmincas években mintegy fele-fele arányban lakták magyarok és szerbek, ezért a helyi hagyományokat a két népcsoport együttélése és kölcsönhatása formálta. Százhalombattát gyakran nevezik a Mezőföld csücskének, hiszen az 1600-as években betelepült szerb lakosság mellé a 18. században magyar cselédek és uradalmi szolgák érkeztek a belső Mezőföld területeiről. Ők magukkal hozták dalaikat, táncaikat és szokásaikat, amelyek később a szerb hagyományokkal ötvöződtek.

A két kultúra találkozása egyedülálló viseleti és zenei örökséget teremtett: a szerb női blúzokat díszítő ezüst- és aranyérmék motívumai a mezőföldi magyar viseletekbe is beépültek, miközben a táncok és dalok megőrizték eredeti, népi karakterüket. A két népcsoport között ugyan csak mérsékelt keveredés történt, de a vegyes házasságok és közös ünnepek hozzájárultak ahhoz, hogy a százhalombattai néphagyomány különleges, páratlan színt kapjon. Az Itthon itthon koreográfia ennek a kulturális fúziónak állít emléket, bemutatva a generációkon átívelő együttélést, közösségi szellemet és az „otthon” sokrétű jelentését. A jubileumi műsor során ez a koreográfia kiemelt szerepet kapott, hiszen az együttes korábbi generációi a jelenlegi társulattal, valamint a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fiatal táncosaival közösen mutatták be a helyi népművészetet, táncokat, dalokat.

A produkció egyik legfontosabb eleme a népzene, amely nem csupán kíséri, hanem irányítja és élteti a táncot. A zene és a mozdulat szoros egységet alkot: minden lépés, gesztus és dinamika a muzsika ritmusára válaszol. Az autentikus hangzásvilág, a hagyományos hangszerek, valamint a modern színpadi igények találkozása különleges érzelmi mélységet ad az előadásnak.

A Halmos Béla Program Kollégiumának támogatása lehetővé tette, hogy a táncosok és zenészek szoros alkotói együttműködésben dolgozzanak, és hogy a korábbi, 40 évvel ezelőtti zenei felvételek újragondolva, korszerű hangszereléssel szülessenek újjá. Az évforduló alkalmából a Forrás Néptáncegyüttes olyan meghatározó koreográfiákat is újraélesztett, mint Farkas Zoltán „Batyu”, Zsuráfszky Zoltán, Furik Rita és Lévai Péter ikonikus művei, ezzel tisztelegve az elmúlt négy évtized művészei előtt.

A jubileumi műsor zenei kíséretét a Bara Zenekar biztosítja, akik hiteles, mégis friss zenei világot teremtettek az előadáshoz. Az ő munkájuk révén a népzene nem csupán a múltat idézi, hanem élő, inspiráló erejével új tartalmat és energiát ad a színpadi táncnak.

Hálás köszönet illeti a Halmos Béla Programot, amiért támogatásával lehetővé tette, hogy ez a különleges, kulturálisan gazdag és érzelmekben mély előadás megszülethessen. Az Itthon itthon méltó ünnepe annak a 40 évnek, amelyet a Forrás Néptáncegyüttes a magyar népművészet szolgálatában töltött – az Értől az Óceánig, avagy Érdtől az óceánig.

Legújabb támogatónk a DRK

Nagy örömmel osztjuk meg, hogy a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház vadonatúj melegítő egyenruhát kapott a DRK támogatásával!✨
2025.09.01-től hivatalosan is promóciós együttműködésben állunk a márkával, ami hatalmas mérföldkő számunkra.

Külön öröm számunkra, hogy már az október 2-án induló dél-koreai turnénkra is magunkkal vihetjük az új szettet – így nemcsak a magyar kultúrát, hanem a DRK és Magyarország jó hírét is büszkén képviselhetjük a világ másik felén! 

Hálás köszönet a DRK-nak a támogatásért! ❤️
 

 

Irány Dél-Korea!

Hatalmas örömmel és izgalommal tudatjuk, hogy együttesünk október 2-17. között Dél-Koreában fog turnézni!

❤️Living Hungarian Heritage❤️
Forrás Néptáncegyüttes Független Színház

South Korea
Yeongdong - Seoul
2025

Főzőverseny a 31. Battai Napok zárónapján

Mint minden évben, idén is megmérettettük magunkat a Battai Napok főzőversenyén. 
Ezúttal harcsapaprikás túróscsuszával került az asztalunkra, ami osztatlan sikert aratott és elnyertük vele a “Hal étel” kategória 2. helyezését.

Külön köszönet illeti a két remek főszakácsunkat, Kanyó Zsoltot és Krójer Zsombort.
Emellett hálásan köszönjük a becsületkasszába kapott pénzügyi támogatást, az ebből befolyt összegnek hála már biztosan nem maradunk éhesen Szöulban, az őszi dél-koreai turnénk során.

Testvérvárosunk Brzesko

Szeptember 12-14. között került megrendezésre a 31. Battai Napok. A rendezvénysorozat megnyitóján Vezér Mihály polgármester köszöntötte Százhalombatta lengyel testvérvárosának, Brzesko-nak képviseletét. Az esemény részeként mi is színpadra léphettünk kalotaszegi koreográfiánkkal, valamint egy lengyel dallal leptük meg lengyel vendégeinket.

Személyi változás a Magyarok Öröksége Alapítványnál

A közelmúltban az együttest működtető Magyarok Öröksége Alapítványnál személyi változás történt.
Bóna Zoltán Országgyűlési Képviselő Úr lemondott az alapítvány elnöki tisztségéről.
Az elnöki feladatokat a továbbiakban Kovács Marianna, a Hamvas Béla Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatója, a Meseszó Egyesület alapító elnöke, a Világszárnya Népmesemondó Szövetség tiszteletbeli elnöke, Százhalombatta város megbecsült polgára látja el.
Köszönjük Bóna Zoltán Úr áldozatos szolgálatát és elkötelezettségét, egyúttal sok sikert kívánunk Kovács Mariannának új feladatkörében.

Köszönjük, Balatonakali!

Augusztus 23-án a Déryné program keretén belül Balatonakalira látogattunk el, hogy előadjuk Puszták népe előadásunkat.
A borongós idő sem tántorította el a kedves nézőket, ezúton is köszönjük a kedves fogadtatást és a sok tapsot!

 

Véget ért a XXXII. Summerfest

Augusztus 21-én véget ért Százhalombattán az idén 32. alkalommal megrendezett Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál. Szokás szerint nem csupán Magyarországot képviseltük a fesztivál során, hanem számos egyéb kötelezettségünknek is sikeresen eleget tettünk mint szervező és vendéglátó együttes. Az idei fesztivál során is számos szép és maradandó élménnyel gazdagodtunk.

Kiemelt megjelenéseink voltak a fesztivál során:

⭐️Augusztus 12. Úton, útfélen című előadásunk
⭐️Augusztus 15. Zászlófelvonás, zenés-táncos felvonulás és nyitóceremónia
⭐️Augusztus 16. Magyar Banda koncert
⭐️Augusztus 17. Mustra - Perkátai kecskekeresés és rábaközi férfitáncok
⭐️Augusztus 18. Aranyszív Gála - közös produkciók a Felhőjárók Mozdulatszínházzal, valamint a Gördülő Táncegyüttessel
⭐️Augusztus 20. Városi ünnepség és záróceremónia, közös produkció a nyárádszeredai Bekecs Táncszínházzal
 

Köszönjük, Summerfest!❤️

Fotók: Gartai Nóra

Summerfest 2025 - Egy hét színház

Hatalmas büszkeség számunkra, hogy a XXXII. Summerfest "Egy hét színház" programsorozatát mi nyithatjuk meg 2025. augusztus 12-én, Útravaló című folklórműsorunkkal!

Jegyek még kaphatók a Barátság Kulturális Központ jegypénztárában: https://baratsagkk.hu/kapcsolat/

Puszták népe a Siklósi várban

A Déryné Program keretén belül augusztus 7-én Siklóson, a Várfesztivál nulladik napján léphettünk színpadra Puszták népe című előadásunkkal. 

Köszönjük a remek fotókat Czene Zoltánnak!