Pest Megye Népművészetért díj

2020.december 5-én a Forrás Néptáncegyüttes Pest Megye Népművészetért díjban részesült a megye népművészetéért végzett 35 éves kiemelkedő munka elismeréséül. Köszönjük mind a 35 év közreműködőjének munkáját!
És szívből gratulálunk Sikentáncz Szilveszternek is, aki szintén Pest Megye Népművészetért díjat kapott. Gratulálunk Sly!
 

Déryné Programban a Forrás

Új úton a Forrás Néptáncegyüttes, egy új korszak kezdete! A Déryné Programban sikeresen pályáztunk- óriási büszkeség- 2 színházi előadásunk bekerült a 40 előadás közé, így a Déryné Program " forgalmazza" a Forrást. Augusztus 27-én Kápolnásnyéken léptünk fel, a fantasztikus Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon debütáltunk először. Elindultunk egy új úton, az országjáráson, a színházi működésen, ahol számtalan előadás vár még ránk.

fotó: Szigetvári József

Aranyszív Gála

Augusztus 17-én a Summerfest Aranyszív Gáláján léptünk volna fel közösen a Felhőjárókkal. Idén sajnos ez elmaradt.

A közös munka már régóta tart a Forrás Néptáncegyüttes és a Felhőjárók között. Ezt a közös munkát pedig a Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon elért sikeres eredmények koronázták meg. A Felhőjárók című formabontó előadás a Forrás Néptáncegyüttes és a százhalombattai Felhőjárók Mozdulatszínház, valamint Janovics Rita kerekesszékes előadóművész közös produkciója, amelynek megálmodásában Bozsik Yvette Kossuth-díjas koreográfus is részt vállalt. A XXV. Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon a produkció a fesztivál különdíját, és a zeneszerzői első helyezést is megkapta.

 SUMMER(F)EST TV-n egy rövid beszélgetést láthatnak a Felhőjárókkal.

 

Részlet a Felhőjárók produkcióból

 

A Forrás Néptáncegyüttes, a Halom Televízió és a Barátság Kulturális Központ megemlékezése

Táncszáz - megemlékezés a trianoni békediktátum 100.évfordulóján

Száz táncos előadása - megemlékezés a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján. Berecz István koreográfus vezetésével száz táncos magyar néptáncokból összeállított egyvelege emlékeztet arra, hogy összetartoztunk és összetartozunk! Gyere el: nézd meg vagy kapcsolódj be!

Angyalföldi Vadrózsa, Bem Táncegyüttes, Bihari Táncegyüttes, Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes, Forrás Néptáncegyüttes, Fóti Népművészeti Szakgimnázium néptàncosai, Műegyetem Táncegyüttes, Pannónia Táncegyüttes, Vasas Táncegyüttes.
Ének: Kacsó Hanga Borbála
Zene: Bazseva

Fotó: Majnik Zsolt

Tánc Világnapja 2020

1% támogatás, 100 % segítség

Vigyázzunk egymásra, maradjunk otthon

Martin-plakett a Forrásnak

2020. március 1-jén ismét megrendezésre került a Néptáncantológia az Operettszínházban, mely keretében kiosztották a Martin György Néptáncszövetség idei elismeréseit. A szövetség minősítő rendszerében a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán a Forrás Néptáncegyüttes 9. alkalommal kiválóan minősült, és így most vehették át sorrendben a harmadik Martin-plakettet Diószegi Lászlótól, a szövetség elnökétől.

Úton, útfélen... M5 Híradóban interjút adott Szigetvári József és Fundák Kristóf

Nagysikerű önálló előadást tartott a Művészetek Palotájában a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes fennállásának 35 éves jubileuma alkalmából január 26-án.

Az alkalomra készített mintegy háromórás műsorban az együttes közel kétszázötven táncosa lépett fel, az előadásban az állandóan mozgásban lévő együttes mindennapjait, küzdelmeit, útkeresését, örömeit és bánatait állították a középpontba. A harmincötévnyi idő- és térbeli utazás során a közönség megismerhette a Forrás,  a Felhőjárók Mozdulatszínház, valamint Janovics Rita kerekesszékes táncművész közös, számos díjat nyert produkcióját is. Az önálló esten Szabó Sebestyén László Junior Prima-díjas színművész is közreműködött.
Az M5 stábja is a helyszínen járt, és interjút készített Szigetvári József, együttes- és művészeti igazgatóval és Fundák Kirstóf, koreográfussal.