Örökség Népművészeti Egyesület díjai

FORRÁSOS örömök a hétvégi Gyermek Néptáncantológián! 
Szeretettel gratulálunk SZIGETVÁRI JÓZSEFNEK, együttesünk alapítójának, aki a műsor folyamán vehette át az "Örökségért díjat". Köszönjük neki fáradhatatlan munkáját, odaadását, a Forrásért, és az egész hazai néptáncmozgalomért végzett munkáját!
Szintén büszkék vagyunk a Pesovár Ferenc AMI és a Forrás Néptáncegyüttes állandó alkotóira, pedagógusaira, FUNDÁK-KASZAI LILIRE és FUNDÁK KRISTÓFRA, akik idén az "Örökség alkotói díjjal térhettek haza. Örülünk, hogy itt is kamatoztatják tudásukat! KÖSZÖNJÜK! 
Nem utolsó sorban köszönjük a KISFORRÁS Néptáncegyüttes kimagasló közreműködését a műsorban! Büszkék vagyunk rájuk - újra és újra!

 

Végtelenből végtelenbe

A FORRÁS NÉPTÁNCEGYÜTTES ÚJ MŰSORA 


Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem. ( Márai Sándor) 
JEGYEK HAMAROSAN A BKK JEGYPÉNZTÁRÁBAN! ADDIG IS FOGLALHATÓ A 06-23 355 488 TELEFONSZÁMON HA NEM SZERETNÉL LEMARADNI!

 

élet…tavasz..nyár…ősz…tél…sorsok…emberek…küldetések…feladatok… felemelkedések…bukások, nők….férfiak…szerelmek…együtt…külön…némán hangosan…. ordítva hallgatva…szeretve gyűlölve, gyűlölve szeretve, szeretve szeretve, lentről fel….fentről le…. körbe-körbe…
VÉGTELENBŐL VÉGTELENBE

koreográfusok
Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili

zene:
Gera Gábor

tánckarvezetők:
Zsille Dóra és Nagy Péter Gábor

együttes és művészeti igazgató:
Szigetvári József

rendező koreográfus:
Fundák Kristóf

 

www.nka.hu

Néptáncantológián a Forrás

Újévköszöntő előadás

Karácsonyváró gálaelődás

December 10-én 16 órától Karácsonyváró előadásunkat lehet megtekinteni a BKK színháztermében.

Jegyek kaphatók a BKK jegypénztárában.

Újra itthon

Kéthetes chilei turnéról érkezett haza a Forrás Néptáncegyüttes. Nemzetközi néptáncfesztiválon vett részt az együttes, rajtuk kívül még Románia, Paraguay, Mexikó és több chilei együttes mutatkozott be. A forrásos táncosok a magyar nagykövetségen Santiago de Chilében is elkápráztatták a közönséget, ahol a magyar kolóniával is megismerkedhettek. Rengeteg élményekkel tértek haza a táncosok.

A turné megvalósulásához jelentős anyagi támogatást nyújtott az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Szerencsejáték Zrt.

Fotó: Násztor Péter

További képek itt.

Turnéra készül a Forrás

2017. október 31-én újabb turnéra indul a Forrás Néptáncegyüttes. Ezúttal Chilében képviseli Magyarországot a csapat. A felkészülés már ekezdődött, a táncosok izgatottan várják a nagy utazást.

CIOFF Konferencia Indonézia

2017. október 19-29 között

A CIOFF – a Nemzetközi Folklórfesztivált Szervezők Világszövetsége – 1970-ben alakult meg Franciaországban. Magyarország alapító tag volt. Az elmúlt közel 50 évben Magyarország mindig vezető tekintély volt a szervezeten belül: 2004-ben hazánk rendezte meg a CIOFF World Folkloriada című egyedülálló világfesztivált, amelyet a népművészet olimpiájaként szoktak jegyezni.

A magyarországi fesztiválok szempontjából rendkívül fontos, hogy a nemzetközi színtéren a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége CIOFF Hungary nemzeti delegáltja képviselje a hazai fesztiválok érdekeit, stratégiai terveit és a szellemi kulturális örökségvédelmet. 

A CIOFF a tagországok számára (97 rendes tag, és 21 társult tag) találkozási lehetőséget biztosít a világkonferenciáin, amely minden esetben valamely tagországban kerül megrendezésre. Ebben az évben Indonézia vállalta a rendezést. (Tavaly Olaszországban volt, tavalyelőtt Németországban.) Magyarországi fesztiválok nemzetközi jelenlétének stratégiailag fontos letéteményese a világkonferencia, ahol a személyes kapcsolatok révén más földrészek, távoli kontinensek képviselői kapnak meghívólevelet Magyarországra, illetve hazai csoportok is szereplési lehetősége kapnak más országok fesztiváljaira. Mindez a CIOFF hálózatán keresztül valósulhat meg. A 2017-es Világkonferencián a 2018-as évet meghívásait eszközölte a nemzeti delegált, valamint ezen a konferencián kellett prezentálnia a Gyermek World Folkloriada első olvasatát, amelyet az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesülettel közösen készítettek elő.

A konferencián való részvételt az NKA  támogatta.

http://forrasneptanc.hu/files/R%C3%A9szv%C3%A9tel%20a%20CIOFF%20Vil%C3%A1gkonferenci%C3%A1n%202017-szakmai.pdf

Nemzeti Vágta

Szorgos hétvégénk lesz! 
Szombaton a Forrás és a Kisforrás Néptáncegyüttes a Nemzeti Vágta keretein belül lép fel! Izgatottan várjuk! http://vagta.hu/

Különleges pillanat

Summerfest Záróceremónián különleges pillanatot éltünk át. Egyik táncos társunk búcsúzott a színpadtól, aki hosszú-hosszú éveken át az együttes meghatározó egyénisége volt. Kiváló munkájáért, elhivatottságáért, a Summerfest lelkes szervezéséért Pest Megye Népművészetéért díjban részesült, melyet Szigetvári József adott át Sebestyén Tamásnak.
Drága Sebi szívből gratulálunk neked, és további sok sikert kívánunk! Hiányzol a csapatból, de tudjuk, amikor csak tudsz, ellátogatsz hozzánk!