2013. Augusztus 20. Városi Ünnepség

A hagyományos augusztus 20-i városi ünnepség a Szent István téren felállított színpadon a Himnusszal kezdődött, ezután a Forrás Néptáncegyüttes Brahms I. magyar táncának zenéjére mutatta be Sikentáncz Szilveszter koreográfiáját. A polgármesteri köszöntőt az új kenyér megáldása követte, majd a Barátság Kulturális Központ két munkatársa átvehette a Zenálkó Etel Közművelődésért Szolgálati Díjat, valamint a Kultúráért Százhalombatta Díjat is ezen az ünnepségen adta át Vezér Mihály polgármester. Idén egy különleges prodkucióval készült a Forrás Néptáncegyüttes és a Nagyforrás táncegyüttes, hiszen két énekes, Sándor Péter és Barkóczi Sándor részleteket adott elő az István, a király című rockoperából a táncosok közreműködésével. Az estét a Csík zenekar és Presser Gábor közös koncertje zárta.

http://www.youtube.com/watch?v=Rb77ibF4fbY

 

 

 

Fotók: Török László