Fölszállott a páva - Repítsük tovább a Forrást!

Forrás: Hírtükör Online
Fölszállott a páva - Repítsük tovább a Forrást!
2014-03-25 - Középdöntőbe jutott a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes a "Fölszállott a páva" televíziós vetélkedő március 22-i élő adásában. A korábbi számokat magasan felülmúló, 46 pontos eredményt a százhalombattai közönség, barátok, ismerősök lelkes biztatásának is köszönik a táncosok.
A Duna Televízió műsorában szombatról szombatra a Kárpát-medence népművészetének színeiben, dallamaiban és táncaiban gyönyörködnek a nézők. A több ezer induló közül összesen 12 együttes jutott be az elődöntőbe, ahol a Forrás tájegységünk, a Mezőföld táncait mutatta a be olyan viseletben, amelyet az óvárosiak segítségével, századfordulós fényképek alapján rekonstruáltak. A ruhákon az itt élő szerbek hatása is megjelenik: a női felsőket pénzérmék díszítik, amelyek beszerzésében a "Matrica" Múzeum segített a táncosoknak. A Forrás műsorának díszletét régi óvárosi fotók alkották. A közös munka eredményeként a tévénézők országszerte megismerhették iparvárosként elkönyvelt településünk múltját, amit padlások és az emlékezet mélyéről kellett összegyűjtögetni. "Százhalombattának igenis volt néprajzi hagyománya, amit fel kell kutatnunk, meg kell ismernünk és át kell adnunk, mielőtt végleg elveszne" – mondta Szigetvári József, az együttes művészeti vezetője, aki a szereplés után azt is elárulta: annyi gratulációt és biztatást kaptak országhatáron innen és túlról, hogy az egy életre is elegendő lenne.
A következő megmérettetésre a Levelek című darab egy részletével - viski táncokkal - készül az együttes, továbbra is az egyszerűbb, de érzelmileg telítettebb előadásokat előtérbe helyezve. Mivel a magyar néptáncegyüttesek elsősorban Erdéllyel és a Felvidékkel ismerkednek, a Forrás a témaválasztással is igyekszik kitűnni: kárpátaljai táncot mutat be.
 
A "Fölszállot a páva" zenekarának vezetője, Pál István Szalonna Visken született, így a műsorban a saját szülőföldje zenéjét játszhatja, de nem idegen számára Százhalombatta sem, ahol családjával együtt nagyon sokszor fellépett már. A darab koreográfusai Fundák Kristóf és Kaszai Lili, a Pesovár Ferenc Néptánc Suli tanárai, akik a verseny szólista kategóriájában szintén továbbjutottak a középdöntőbe. Így összességében elmondható, hogy a viski táncok előadása igazi örömprodukció lesz a résztvevők számára.
 
Hogy a Forrás még tovább repüljön a pávával, az már a battaiakon is múlik, hiszen mostantól szavazataikkal a nézők is beleszólhatnak a megmérettetésbe.
 
A "Fölszállott a páva" idei szériájának egyébként eddigi legnézettebb műsora volt a március 22-i, 872 ezren kísérték figyelemmel legalább egy percre.
 
Az MTVA és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató műsorának négy kategória-győztesét az OTP 2-2 millió forinttal, a közönségdíjas produkciót pedig az MTVA további 2 millió forinttal jutalmazza. Az OTP emellett összességében további 2 millió forinttal ismeri el a kiemelkedő produkciókat. Hogy kiket illetnek majd a díjak, az öt hét múlva, az április 19-i döntőben derül ki. A versenyről további részletek a www.mediaklikk.hu/pava oldalon találhatók.
 
"Kedves Barátaink, Ismerőseink! Az elmúlt két nap, amit magunk mögött tudhatunk, óriási élmény mindannyiunk számára. Bár nagyon elfáradtunk, hétfőtől gőzerővel készülünk a középdöntőre. Köszönjük azt a rengeteg üzenetet, biztató szót, amit a műsor előtt és után írtatok. A Tőletek kapott szeretet is benne van ebben a 46 pontban!" – olvasható a Forrás honlapján.
 
Aki lemaradt a versenyprodukcióról, vagy szeretné újra megnézni, itt megteheti:https://www.youtube.com/watch?v=ViRrzaSqrho&feature=player_embedded