Forrás Néptáncegyüttes független színház művészeti koncepció, célok és feladatok

Az együttes célja: A magyar kultúra értékeinek magas színvonalú, affirmatív bemutatása, nemzeti önazonosság-tudatunk erősítése, valamint az európai keresztény kultúrához való tartozásunk szakmailag igényes, korszerű színházi eszközökkel történő pozitív megjelenítése.

Feladata:

  • A magyar szellemi kulturális örökség (szem előtt tartva az UNESCO Intangible Cultural Heritage program irányelveit) megmutatása, gondozása, hozzáférhetővé, megérthetővé, kipróbálhatóvá, megélhetővé és megszerethetővé tétele a tánc és színházművészet eszközeinek felhasználásával.  
  • Olyan magas színvonalú autentikus koreográfiák és táncszínházi előadások színpadra állítása, amelyek erősítik az egységes nemzeti öntudatot beleértve a szomszédos országokban, illetve távoli országokban, más földrészeken élő magyarokat is.
     
  • Fiatalok alapfokú művészeti nevelése, a generációkon átívelő táncos utánpótlás biztosítása.
     
  • Közösségfejlesztés akár a táncegyüttes, akár a művészeti iskola, akár a közönség vagy a város lakói esetében
     
  • Elősegítse néptánchoz kötödő alkotások létrejöttét, ideértve a határon túli magyar alkotók értékteremtő tevékenységét is, magyar szerzők műveinek előadását, hazai nemzetiségek nyelvén születő alkotások létrejöttét és bemutatását.
     
  • Elősegítse a gyermek és ifjúsági korosztály hozzáférési lehetőségeit a színház-, tánc- és zeneművészeti alkotások, előadások megismeréséhez, továbbá a minőségi előadó-művészeti szolgáltatások iránti társadalmi igény erősödését.
     
  • Magyarország képviselete nemzetközi fesztiválokon, előadói körutakon magas minőséggel emberi és szakmai szempontból egyaránt.

Déryné Program

A Déryné Program honlapját az alábbi logóra kattintva látogathatja meg.


Forrás Néptáncegyüttes - Független Színház

 Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy a Forrás Néptáncegyüttes 2020-ban Független Színházza alakult. Bővebb információt az együttesről fülnél olvashatnak.

Halmos Béla Program

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Nemzeti Kulturális Alap, Halmos Béla Program Kollégiuma támogatta a Forrás Néptáncegyüttes új előadásának megalkotását, zenei kíséretének megszületését. 
 

MESTERMUNKA

A Forrás Néptáncegyüttes új bemutatója.

A Forrás Néptáncegyüttes teljes erővel dolgozik legújabb produkcióján, mely a MESTERMUNKA címet kapta. 

Az előadás a maga nemes egyszerűségében autentikus folklór, szívet és szemet gyönyörködtető néptánc előadás, káprázatos népviseletekben (köszönjük Csoóri Program) és színházi formákat tartalmazva igazi színházi élmény lesz.

Rangját az adja, hogy kivétel nélkül az összes koreográfus saját tájegységének mestere és feladata az, hogy készítse el az életművét összegző „mestermunkát”. A mester koreográfusok mivel különböző, lakóhelyeken és különböző tájegységeken élnek, így ez önmagában az előadás hiteleségét, változatosságát, és minden bizonnyal egészen egyedi ízét és tartalmát garantálja. Arra különös hangsúlyt fektetünk, hogy a felkért mester akár lakóhelyétől függetlenül, de az adott tánctípus mestere legyen. Népszokások, rítusok, férfi és női táncok, titkok és szertartások, ünnephez kötődő tradíciók, vagy csak az adott tájegység táncélménye biztosítja a színek, hangulatok, életérzések változatosságát. Jelen esetben kifejezetten „kis-magyarországi” tájegységeket választottunk, ami szinte „hiánycikk” mert miközben az együttesek figyelmüket a Kárpát-medencére fordítják, már-már van olyan hazai tájegység, amelyik szinte elfelejtődött. Éppen azért, a majdnem vagy éppen elfelejtett, az együttesi repertoárokból kiszoruló táncokat szeretnénk összegyűjteni. 

Megítélésünk szerint napjainkban az efféle tiszta forrásból merítő előadásokra nagy szükség van, hiszen ezek által lehet közkinccsé hozzáférhetővé és élménnyé tenni a szellemi kulturális örökségünket.

A járványveszély miatt az előadás bemutatójának időpontja még bizonytalan.

Az előadás a Déryné Program támogatásával készül.
                                                                                                         

Újabb örömhír

A Magyar Kultúra Napján Szigetvári József, a Forrás Néptáncegyüttes együttesvezetője, a Magyarok Öröksége Alapítvány alapító és kuratóriumi tagja, a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál igazgatója, magyar kultúra lovagja elismerésben részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez, és további sikeres munkát kívánunk neki!
 

 

Pest Megye Népművészetért díj

2020.december 5-én a Forrás Néptáncegyüttes Pest Megye Népművészetért díjban részesült a megye népművészetéért végzett 35 éves kiemelkedő munka elismeréséül. Köszönjük mind a 35 év közreműködőjének munkáját!
És szívből gratulálunk Sikentáncz Szilveszternek is, aki szintén Pest Megye Népművészetért díjat kapott. Gratulálunk Sly!
 

Déryné Programban a Forrás

Új úton a Forrás Néptáncegyüttes, egy új korszak kezdete! A Déryné Programban sikeresen pályáztunk- óriási büszkeség- 2 színházi előadásunk bekerült a 40 előadás közé, így a Déryné Program " forgalmazza" a Forrást. Augusztus 27-én Kápolnásnyéken léptünk fel, a fantasztikus Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon debütáltunk először. Elindultunk egy új úton, az országjáráson, a színházi működésen, ahol számtalan előadás vár még ránk.

fotó: Szigetvári József

Aranyszív Gála

Augusztus 17-én a Summerfest Aranyszív Gáláján léptünk volna fel közösen a Felhőjárókkal. Idén sajnos ez elmaradt.

A közös munka már régóta tart a Forrás Néptáncegyüttes és a Felhőjárók között. Ezt a közös munkát pedig a Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon elért sikeres eredmények koronázták meg. A Felhőjárók című formabontó előadás a Forrás Néptáncegyüttes és a százhalombattai Felhőjárók Mozdulatszínház, valamint Janovics Rita kerekesszékes előadóművész közös produkciója, amelynek megálmodásában Bozsik Yvette Kossuth-díjas koreográfus is részt vállalt. A XXV. Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon a produkció a fesztivál különdíját, és a zeneszerzői első helyezést is megkapta.

 SUMMER(F)EST TV-n egy rövid beszélgetést láthatnak a Felhőjárókkal.

 

Részlet a Felhőjárók produkcióból

 

A Forrás Néptáncegyüttes, a Halom Televízió és a Barátság Kulturális Központ megemlékezése